A finn oktatásról / About Finnish education (in Hungarian)
Régóta szerettem volna megírni ezt a posztot. (Az ékezetek hiányáért elnézést kérek.) Hét éve élünk Finnországban, a gyerekek Magyarországon is jártak iskolába, a kisebbik az elso osztályt, a nagyobbik az alsó tagozatot végezte ott el. Amit leírok, saját tapasztalat, NEM minositi és nem is minositheti a finn oktatási rendszert általánosságban. A napi gyakorlatról írok, szuloi szemmel, ahogy megéltuk, megéljuk a gyerekek beszámolói és saját tapasztalatom alapján. Nem tagadott célom kissé árnyalni a "bezzeg a finn oktatás" diskurzust. Tapasztalatom szerint itt is vannak jó és kevésbé jó megoldások, ahogy tehetséges és kevésbé motivált tanárok is. Sok mindent szeretek az itteni rendszerben: az iskolák felszereltségét, az ingyen ebédet, a csoportmunkát, és a liberális, szabad szellemet. Nincs versenyistálló, nincsenek versenyek, nem kell nyelvvizsgáért küzdeni. A finn oktatás gyerekbarát és az egyenloseg elvére épul. Jó, nagyon jó a rendszer, ezt sokan megírták már. Tökéletes rendszerek viszont nem léteznek, ez sem az, és bizonyos dolgokon itt is lehetne változtatni.
Amikor idejöttünk, a fiúknak egy évig "preparatory" azaz elokészito iskolába kellett járniuk, hogy megtanulják a finn nyelvet. Az oktatás finn nyelven keresztül történt, azaz nem volt közevtíto nyelv, vegyes osztályba jártak, különbozö korú és nemzetiségu bevándorlógyerekkel együtt. Nagyon tetszett, ahogy a tanárok fogadták oket, sok szeretettel és abszolút támogatólag. A kis csoportra (amiben. kb. 12 gyerek volt) négy tanár jutott, akik tényleg személyre szólóan, humánusan, és játékos pedagógiával tanítottak. A fiaim az egy év alatt a finnen kivul csak matematikát és angolt tanultak, azt is alacsony óraszámban. Az év végéhez közeledve dönteni kellett, hogy akkor most melyik évfolyamon folytatják majd a "rendes" finn iskolában. Arra számítottam, hogy valami oktatási bizottság vagy teszt dönt errol, ehelyett az osztályfonök tett javaslatot a benyomásai alapján. Hosszú beszélgetés után sikerült meggyoznöm, hogy legalább a nagyobbiknak ne kelljen újra járnia azt az évfolyamot, amit Magyarországon már elvégzett. A tanár inkább ezt szerette volna, mondván, hogy az ötödikes tankönyvekben hosszabbak a szövegek, ezért ajánlja a negyedik évfolyamot. Az, hogy értelmileg a gyerek milyen szinten van, hány éves, mit a tud (pl. matekból) nem volt fontos. Ez elszomorított akkoriban, de örültem, hogy a tanár meghallgatta a kérésemet és elfogadta az érvelésemet.
A fiúk simán beilleszkedtek a "rendes" finn általános iskolába, bár nagyon nehéz volt nekik megint egy új közegben boldogulni, rádásul egy olyan nyelven, amit még nem beszéltek folyékonyan. Az osztályfönökökkel szerencsénk volt: kiváló pedagógusoknak ismertem meg oket. Bármikor fordulhattam hozzájuk, mindig nagyon segitokészek voltak, a gyerekeket is támogatták. A szülöi értekezletekre felkészülten érkeztek, beszámoltak az osztály mindennapjairól. A fiúk is megszerették az új iskolát. Igaz, a finn nyelv kihívást jelentett nekik sokáig. Még az angol nyelvet is finnül tanulták, ami számomra (mivel nyelvtanár vagyok) meglepo volt. A nyelvkönyvek a mára elavultnak számító, nyelvtan és fordításközpontú nyelvoktatásra épülnek, és feltételezik, hogy a tanuló finn anyanyelvu, annak ellenére, hogy egyre több bevándorló él az országban. Az angolos munkafüzetekben az utasítások, feladatok mind finnül vannak. A dolgozatok nagy részében azt mérik, hogyan tudnak a gyerekek egyik nyelvrol a másikra fordítani. Volt, hogy a fiaim tudták egy angol szó vagy mondat jelentését, de nem tudták pontosan finnre lefordítani a tesztben. Ez pontlevonással járt a dolgozatban. A helyzet annyira dühített akkoriban, hogy kutatást is végeztem, interjúkat készítettem nyelvtanárokkal és egy tankönyvszerzovel. A konklúzió az volt, hogy a pedagógusok és a szakemberek nem voltak tudatában azoknak a nehézségeknek, amelyekkel a nem finn anyanyelvu gyerekeknek kell megküzdeniük. Itt olvasható a tanulmány, angolul (Háhn 2017).
Szerettem volna, ha a fiaim az angol mellett németül is tanulnak. De egy idegen nyelvet nem lehet csak úgy elkezdeni bármelyik évfolyamon. Az alsó tagozatban nem volt lehetoség becsatlakozni azokhoz a csoportokhoz, akik már elkezdték tanulni a nyelvet. Ùj csoport pedig csak akkor indul, ha elég gyerek van. Hiába ír a Finn Nemzeti Alaptanterv a nyelvtanulás fontosságáról, a valóságban a lehetoségek korlátozottak. A kisebbik ezért kezdett el a német helyett spanyolul tanulni, a nagyobbik pedig nem kezdhetett el egy idegen nyelvet sem az alsó tagozatban. Ötödikben csatlakozott az osztályhoz, ami nem nyelvválasztó évfolyam, így lemaradt a lehetoségrol. Ez is elszomorított akkoriban. Bíztattak a tanárok, hogy majd felso tagozatban megint lehet nyelvet választani. Mint kiderült késobb, ott sem indultak csoportok az érdeklodés hiányában. Javasoltam, hogy indítsanak online kurzust, összevonva a gyerekeket a város különbozo iskoláiból, de azt mondták, hogy erre nincs lehetoség, meg nem is értették, miért lenne ez annyira fontos.
A kisebbiket beírattam napközibe, hogy ott is tanulja a finn nyelvet és legyen, aki segít neki a házi feladatban. A napközi nem automatikus és nem ingyenes: jelentkezni kell rá és fizetni kellett aszerint, hogy havonta hány napot tölt ott a gyerek. A kisebbik fiamnak tetszett alapjában a napközi, sokat játszottak. Viszont néha sírva jött haza, hogy nem csinálták meg a házi feladatot, és most neki kell állnia este megírni, amit utál. Megszokta, hogy a magyar iskolában a pedagógusok nagyon figyeltek arra, hogy mindenki úgy menjen haza a napközibol, hogy kész a lecke.
Az ebéd ingyenes és tényleg nagyon egészséges, sok benne a saláta. A fiúknak hol ízlik, hol nem, néha panaszkodnak, hogy kevés, mert csak leves vagy tejberizs. Az alsó évfolyamok rendszerint korán mennek ebédleni, már 10.30-kor vagy 11.00-kor (tízórai nincs), aminek elonye, hogy azok sem maradnak sokáig éhesek, akik nem reggeliztek, hátránya viszont, hogy koradélutánra már mindenki nagyon megéhezik, ezért jó, ha van otthon boséges uzsonna.
Az alsó tagozat után 3 év a felso tagozat, tehát 7-9 évfolyam. Ilyenkor sokan másik iskolába mennek, és az osztályfonok változik. Az oktatás személytelenebb, az osztályfonökök is lazábban veszik a feladatukat. A szuloi értekezeletekre felkészületlenül érkeznek, mintha nem is érdekelné oket az osztályközösség. Ez éles váltás az alsó tagozat után. A felso tagozat keményebb világ: a gyerekekre nagy mennyisegu házi feladat és tanulni való zúdul, a játékosság és a gyerekbarát szemlélet háttérbe kerül. Felelés nincs (alsó tagozatban sem volt), kis dolgozatok sincsenek, ehelyett nagy témazárók vannak. Az oktatás ugyan sokszor élményalapú, de a dolgozatok a tankönyvi szövegre épülnek. A fiam sokszor nem tudta, hol tartanak a tankönyvben, hiszen az órán nem is nyitották ki. A rossz érdemjegyet nem lehet kijavítani, nincs olyan, hogy újra lehet írni a gyengébben sikerült dolgozatot. Kértem a tanároktól, hogy ne csak az oldalszámokat adják meg egy-egy dolgozatra készüléskor, hanem azt is hogy HOGYAN keszüljenek fel a diákok, és emlékeztessék oket a készülésre, rendszeres tanulásra, adjanak nekik ehhez feladatokat. Meghallgattak, de nem igazán értették, miért tartom ezt fontosnak.
A nagyobbik fiam többször panaszkodott, foleg a felso tagozatban és kesobb a gimiben is, hogy némelyik tanár olyan, mint a robot: leadja az anyagot, de nincs benne lelkesedés, "csak a pénzért tanít". Az osztályfönökük például nem volt hajlandó semmi "pluszra", például azt is elutasította, hogy egy éjszakát a gyerekekkel együtt töltsön az iskola tornatermében (ez amúgy szokás a végzos évfolyamoknál). Arra hivatkozott, hogy ez nincs a munkaköri feladatai között. Nem is csoda, hogy nem szerette meg az osztály... Végül a kémia tanár vállalkozott a feldatara, aminek annyira örültem, hogy meg is köszöntem neki. A felso tagozatban sok a választható tantárgy, amit jónak tartok. Viszont a napok nagyon hosszúak, a legtöbb diák reggel 8-tól délután 4-ig iskolában van, és utána este és éjjel tanul.
A gimnázium, ahova most a nagyobbik fiam jár, egy viszonylag személytelen, ugyanakkor szabad rendszer. Akárcsak egy egyetemen, a diákok maguk válsztják ki a kurzusokat, egy bizonyos rendszer szerint. Mindenkinek más az órarendje, ami miatt osztályközösségek nem igazán alakulnak ki. Az órarend évente ötször változik, és a terhelés nem egyenletes, hiszen minden attól függ, ki hogyan választja ki a kurzusokat. Nagy, központi gimnáziumok vannak, rengtegeg diákkal. Èvente négyszer 2 hetes vizsgaidoszak alatt kellett bizonyítani a tudást, nagy, kurzuslezáró vizsgákon. Ezek bizony feszült, stresszes idoszakok minden diáknak. A rendszer rugalmasságát mutatja, hogy vannak önnállóan elvégezheto online kurzusok itt, ezeket a diákok otthonról teljesítik, akár nyáron is. Mindez nagy önfegyelmet és rendszerezett tanulást igényel.
Összességében továbbra is pozitív a benyomásom a finn iskolákról, de már sokkal reálisabban látom oket, mint amikor idejöttünk. Egyetemi oktatóként számos okos, intelligenes és szorgalmas hallgatóval találkozok itt Finnországban, akik jó alaptudással érkeznek az egyetemre. Kiválóan tudnak csoportban és önállóan is dolgozni. Ugyanakkor meglepoen es elszomorítóan sok egyetemista van, aki szorong, stresszel, vagy valamilyen mentális problémával küzd.
Források
Háhn, J. (2017). “Enymärä”: Thoughts on the use of Finnish as the majority language in locally published EFL activity books. Apples: Journal of Applied Language Studies, 11 (4), 113-136. doi:10.17011/apples/urn.201712114614
Nácsa, J. (2014). Pikkumetsän aapinen - Finn ábécés könyv. https://www.youtube.com/watch?v=t5y3q55L7L4
Nácsa, J. (2014). Pupuhuhdan koulu, Jyväskylä. https://www.youtube.com/watch?v=FwJgtwdpDNw
Comments
Post a Comment